A lelki élet a szereteten alapuló csodálatos kapcsolatok tudománya.
Ebben a világban az egyik fő gondunk az, hogy alig vannak jó és
szeretetteljes emberi kapcsolataink. Ezért is akarunk szabadulni
az anyagi létből, s magasabb igazságra törekszünk. Valódi szeretetre
és boldogságra vágyunk.
Olyan világba születtünk, ahol nem a tisztelet a kapcsolatok
alapja. Az ember csupán szám, ügyfél vagy élvezeti tárgy.
A gyermekek nem adnak szüleik szavára, és a szülők is csak addig
tisztelik őket, ameddig elvárható a siker, a karrier. Az
idősekkel jóformán senki nem törődik. A nőknek csak addig jut
figyelem,
amíg szexuálisan vonzóak. A vezetők nem tisztelik választóikat.
A kormány
nem gondoskodik a polgárokról, és a rendőrség főleg arra
szolgál, hogy a gazdagok értékeit védje azokkal szemben, akiknek
nincsen
semmijük.
És
mi mégis azzal próbálkozunk, hogy megértsük, mi az a szeretet,
amely lélektől lélekig összeköthet bennünket.
A lelki kapcsolatot a Védák nitja-szambandhának, örök kapcsolatnak
nevezik.
Ez az örök kapcsolat olyan, mint ahogy anyánk fia maradunk még
azután is, amikor már eltávozott ebből a világból. Érezzük, hogy
létezik egyfajta állandóság, pedig előző életeinkben sok-sok anyánk
és másfajta kapcsolatunk volt már. Ami ebben a világban történik
velünk, az nem örökkévaló. Ahogy George Harrison énekli: mindennek
el kell múlnia.
Amikor az örök
világgal való kapcsolatot keressük, nem kerülhetjük meg a kérdést,
hogy mi a tudatunk és egyéniségünk eredete. Ha nem
kapunk választ, igazán nem érthetjük meg, mi történik köröttünk.
Ha valamiből
csak egy van, akkor az értéke is egyedülálló. Minden lény egyedülálló
és ismételhetetlen. Mint a picinyke kék Mauritius
bélyeg, amely hárommillió dollárt ér.
Valami azonban
gondot jelent. Önzésünkben túl könnyen képzeljük azt, hogy a másiknak
nincs komoly értéke. Ezzel kétségbe vonjuk
a magunk értékét is, s lassan elveszítjük önbecsülésünket.
Ha nincs senki, akinek azt tudnám mondani, köszönöm, megfagy
az
élet körülöttem.
Ilyenkor az elménk görbe utakon jár, panaszkodunk az egész
teremtésre, s végül az önmegsemmisítésbe menekülünk. Nem
vesszük észre életünk
nagy kincsét, mert nem tanítottak meg arra, hogy tiszteljük
az életet, és tiszteljünk másokat.
Sürgetően fontos,
hogy pótoljuk ezt a hiányosságot, különben elszalasztjuk emberi
létünk nagy esélyét. Olyan könnyű eltaszítani
magunktól
ezt a lehetőséget, mint lelökni egy poharat az asztalról.
Ezért mondják a Védák, az emberi létforma arra való, hogy
megtaláljuk
az igazságot.
Hiszek benne,
hogy az igazság keresése a legcsodálatosabb lehetőség számunkra
ebben a világban. Az igazság keresése
és az, ha éljük
az igazságot, az egész világot egy nagy ünneppé változtatja.
„A nagy lelkek, az odaadó jógík, miután elértek engem, soha
többé nem térnek vissza ebbe a szenvedésekkel teli, átmeneti
világba,
mert abszolút tökéletességhez jutottak." (Bhagavad-gítá
8.15)
Az ember szeretne
optimistának mutatkozni, s gyakran mondja, hogy minden nagyon
jó, minden fantasztikus, minden sikerülni fog. A
Bhagavad-gítá azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy világunk
ideiglenes és szenvedéssel teli (duhkhálajam asásvatam). Ma talán
úgy mondanánk: Mosolyogj, a holnap rosszabb lesz a mánál! Hogyan
állíthatjuk hát, hogy nagy ünnep, s csak kutassuk az igazságot?
Amikor kapcsolatba
kerülünk az örök valósággal, nincs többé okunk arra, hogy panaszkodjunk
a világ törékeny viszonyai miatt. Nem
siránkozunk már a test miatt, amely csupán örökké változó anyag.
Nem a test vagyok én, örökké élő, gyönyörteli lélek vagyok. Bátyáimmal
és nővéreimmel együtt az Abszolút Gyönyörrel, Srí Krsnával állok
kapcsolatban.
Ha valaki beteg,
az ágyához ülök, és így szólok hozzá: Jól leszel, csak zengd a
Szent Nevet! Még ha el kell hagynod is ezt a testet,
csak énekeld Isten szent nevét, s minden tökéletessé válik.
Ez tény. Aki Istenre gondol halála pillanatában, az élet minden
értékét elnyeri.
Máskor én fekszem
betegen, és más mondja: Énekeld a Szent Neveket, emlékezz az Úr
Krsnára! Így bátorítást ad nekem. Néha mi segítünk,
néha nekünk segítenek, mindkettő csodálatos. Mi lenne rossz
ebben? Megvigasztalni valakit, fellelkesíteni, gyógyszerhez
segíteni.
Mi lehetne
rossz abban, ha érezzük, hogy mind testvérek vagyunk. S nem csak
vigasztalhatjuk egymást, de tehetünk is közösen
sok mindent. Ünnepelhetünk, és együtt fogyaszthatjuk el
a praszádamot (Istennek ajánlott ételt). Zenélhetünk, megnézhetünk
egy színdarabot,
vagy építhetünk egy templomot, meditálhatunk, és jó ötleteket
adhatunk egymásnak, hogy miként cselekedjünk helyesen ebben
a
világban.
Ha van közös célunk, és képesek vagyunk együttműködni,
nagyon
boldogok leszünk.
„Aki
nem irígy, hanem minden élőlény barátja, nem képzeli tulajdonosnak
magát,
mentes a hamis egótól, azonos a boldogságban és a boldogtalanságban,
mindig elégedett, odaadó szolgálatban él, eltökélten igyekszik,
elméje és értelme egyetértésben van velem, s az én bhaktám, az
nagyon kedves nekem"
(Bhagavad-gítá 12.13-14.)
Fiatalok vagyunk,
majd megöregszünk. Miért baj ez? Meg akarjuk fordítani az idő kerekének
forgását? Ismét gyermeknek lenni, visszamászni
az anyaméhbe és felszívódni?
Fogadjuk el a világot úgy, ahogy van. Fogadjuk el a karmánkat.
De értsük meg, hogy mi a karma és a reinkarnáció.
Voltaire egyszer
azt mondta: Nincsen abban semmi furcsa, hogy még egyszer megszületünk,
ha belegondolunk, milyen különleges dolog
egyszer is megszületni. Az átlagember sajnos nem sokat tud a
lélek természetéről, s nem érzi, hogy minden ember és állat a testvérünk.
Az emberi lények az ölés nagy szakértői, de nemigen törődnek
azzal,
hogyan alakítsák kapcsolataikat a többi lénnyel. Ha így megy
tovább, a jövőben még komolyabb gondjaink lesznek, s kultúránk
megsemmisül.
Lehet azonban
másként is élni. Ha a tudatlanság és szenvedély kötőerőiből a jóság
síkjára emelkedünk, kapcsolataink áldásossá
válnak. Ám
a jóság szintjére jutni mélyebb megtapasztalás nélkül gyakorlatilag
képtelenség. Csak úgy lehetséges, ha lelki tapasztalatra teszünk
szert, ha Istenhez fordulunk. A Szent Nevek éneklése, a mahámantra
meditáció és Isten szeretetteljes szolgálata, a bhakti-jóga
ide vezet. Nem tapasztaltam, hogy másfajta megközelítéssel elérhető
a transzcendentális szeretet. Nem állítom, hogy ez az egyetlen
út, de ez működik, eredményes és örömteli.
A jóság szintjén
válunk képessé arra, hogy őszinte kapcsolatokat alakítsunk ki,
és a létezést pozitív, hasznos tapasztalatként
éljük meg. Felhagyunk azzal, hogy gondot okozzunk másoknak,
kezdve a
feleséggel, gyerekkel, testvéreinkkel. A mi társadalmunkban
még a közeli hozzátartozók és a barátok is gyakran veszekszenek.
A védai kultúrában
a testvérek rendkívül tisztelik egymást. Fontos családi ünnep a
testvér-imádat napja. Ilyenkor a lánytestvérek
egy kis ajándékot adnak a fiúknak, színes fonalat kötnek
csuklójukra, és Isten áldásával kérik védelmüket és oltalmukat.
A fiútestvér
pedig mindent megtesz a húgáért, különösen azért, hogy
megvédje őt. Ha egy nő nincs férjnél, de van egy bátyja, biztos
lehet
abban, hogy lesz, aki gondoskodik róla. A fiú nem hagyja
el a
házat, s
nem házasodik meg addig, míg a húga férjhez nem megy, s
meg nem bizonyosodott arról, hogy jó kezekbe került. Ez nem elmélet,
mind a mai napig így van.
2.
rész >>