English version English version Nandafalva 30 éves
 
         
 

Keresés a honlapon

Oldal térkép

Góvardhan-ünnep
1992. október 27., Nandafalva


A Góvardan-ünnep nagyon tanulságos mindannyiunk számára. Egy nagyon színes és szívünkig hatoló, de végtelenül egyszerű szavakkal leírt történetben a legteljesebb igazság fogalmazódik meg. E történetből tulajdonképpen azt tanulhatjuk meg, hogy ebben a világban sehol másutt nem érdemes védelmet keresni, egyedül csak Istennél. Nyilvánvaló, hogy ez a tanulság mindannyiunk számára fontos, hiszen nekünk, a mi lelki hasznunkra íródott, és a mi javunkra ismétlik meg évről-évre most már nemcsak Indiában, hanem világszerte különféle előadások, felolvasások, szavalások keretében.

Ez a Góvardan-történet az ember hibáit illusztrálja. Ezt az embert, aki gyarló volta miatt hajlamos a tévedésre, a történetben Indrának hívják, de valójában mindannyiunk megszemélyesítője. Indra azt hitte, hogy ő mindennek az ura, körülötte forog a világ, s hogy az ő dicsőítése a legfontosabb - hiszen ezt várta el az emberektől, mondhatni ez éltette -, szerette volna, ha minél több ember dicsőíti őt, imájukba őt foglalják, hozzá fohászkodnak. Ez a fajta betegség támadott meg mindannyiunkat. Ettől a kórságtól szenvedünk mindannyian e világban. A magunk érdekei, önző érdekei köré formáljuk a világot. Szeretnénk mindent úgy látni, hogy az a mi érdekeinket szolgálja. Eszerint csoportosítunk, eszerint ítélünk, vagy jutalmazunk: szolgálja-e érdekeinket, vagy sem? S miként Indra az ilyen téves elképzeléseknek - egójának - a rabja volt és ettől szenvedett, hasonlóan szenvedünk mi is ugyanettől ebben a világban. Nemcsak ebben az életben, de sok-sok előző életünkben is ettől szenvedtünk, és mindaddig így is lesz, amíg ezt valljuk.

Boldogságunk csak akkor válik valósággá, hogyha megszabadulunk ettől az önző világszemlélettől, felismerjük mindennek az eredetét - magát Istent -, s neki szolgálunk hálával és szeretettel. Mint ahogyan Indra is felismerte a tévedését és rájött arra, hogy ki is tulajdonképpen Krsna, hasonlóan miránk is ez a feladat vár ebben az emberi életben: felismerni Istent, megvalósítani Istent, illetve tudatossá válni Őróla. Indra Krsnát kisfiúnak nézte. Természetesen ez a tévedés nem mindenkire vonatkozik, de mint tévedés mindenkire érvényes - hiszen így vagy úgy, de valami másnak látjuk Istent, mint ami, vagy aki Ő valójában. Valaki csak egy elvont gondolatnak tartja őt, mások az emberi fantázia szülöttjének, megint mások egy filozófiai princípiumnak, elvnek - sokféle téves elképzelés létezik Istenről.

Vannak, akik személytelennek, egy mindent átható személytelen energiának vélik őt csupán és tagadják egyéni létét. Tehát valamilyen módon, valamilyen formában mindannyian tévesen látjuk őt, nem az ő valójában, mint ahogy Indra sem értette meg, hogy ki is Ő. Látni ugyan látta, de mégsem hatolt a tudatáig, hogy ki is Krsna valójában. Hasonlóan, mi is minden nap láthatjuk Istent, ha nem is közvetlenül, de közvetve: az Ő teremtésében, a világban; mégis sokszor megkérdezzük, vajon létezik-e Isten, vagy ha igen, hol van? Ám könnyű mindenhol látni Őt, ha az ember nem az egoista, önző világnézet rabja. Ellenkező esetben viszont bármilyen közel is van hozzánk sok olyan dolog, ami Istenre emlékeztet, mégsem látjuk Őt - mint ahogy Indra előtt sem volt világos, ki az a Krsna, habár ott állt az Úr előtt.

Egyedül akkor fedezte fel Krsnát, amikor szívében nagy változás következett be - amikor rádöbbent arra, hogy helytelenül várja az emberek tiszteletét, imádatát, s hogy nem ő a világ közepe, hanem csak szerves, parányi része a mindenségnek, mikor szívében alázatossá vált, s feltámadt lelki karaktere, tulajdonsága. Ez a lelki tulajdonság, illetve a lélek igazi valója az, hogy természetes, pozitív módon viszonyul Istenhez. Megérti saját helyzetét, hogy ő parányi része az egésznek, ugyanakkor elismeri Isten nagyságát, s nemcsak elismeri, de boldogan dicsőíti is Őt. Tehát mihelyt ez az igazi, lelki természet kerekedett felül Indrában, abban a pillanatban másként látta Krsnát. Felfedezte nemcsak azt, hogy létezik Isten, hanem azt, hogy eddig nem látta őt, illetve az Ő szerepét, Isten szerepét próbálta utánozni.

Ezt a nagyon tanulságos történetet sokféleképpen illusztrálták már a világban. A Bibliában is megtalálhatjuk az ezzel párhuzamos történetet, de akár Madách Az ember tragédiájában, vagy Milton Elveszett paradicsom című művében is: hogy miért kerül a lélek ebbe a világba és miért szenved? Valamiféleképpen mindegyik történet erről számol be: Isten pozícióját próbáljuk eljátszani, vagy magunkra erőltetni. Ez a helytelen felfogás okozza aztán különféle szenvedéseinket, gondjainkat, bajainkat. Természetesen ez nem minden esetben kristályosodik ki bennünk ennyire pontosan: „márpedig én Isten akarok lenni” - nem erről van szó. Lehet, hogy valaki nem is gondol erre. De az a mentalitás, ahogy elvárja embertársai szolgálatát, imádatát, illetve, hogy a saját érdekei szerint próbálja formálni a világot - ez a mentalitás azt sejteti, hogy igenis, valamilyen úton-módon, közvetlenül, vagy közvetve, de mégis Isten szerepében tetszeleg.

Krsna tanítása ebben az elbeszélésben nagyon lényegbevágó. Azt mondja: „Nanda Mahárádzs, vrindávani lakosok! Szakítsatok a hagyományokkal és ne áldozzatok a félisteneknek!” Tudjuk, majdnem minden vallásnak van egy sajátságos világi arculata is. Krsna a legmagasabb sík felé tereli figyelmünket: ne a vallás világi oldalát kövessük, a különféle rituációkat, melyek ugyan egy bizonyos síkon, bizonyos fajta embereknek persze helyénvalóak. De hogyha szeretnénk elérni a legmagasztosabb lelki eszményt, akkor ne törődjünk az olyan világi vallásossággal, mint a félistenek imádata s egyebek, hanem magát a mindenség eredetét, a makulátlan, transzcendentális Istent imádjuk. Indra ebben az esetben a félisteneket képviseli. A félisteneket pedig a Gíta tanítása szerint tudvalevőleg azért imádják az emberek, mert különféle anyagi javakra vágynak.

Vágynak sok-sok pénzre, vágynak hatalomra, vágynak sikerre, elismerésre, presztízsre, karrierre - egyszóval mindenre, amit az ember az anyagi világban jónak, élvezhetőnek tart. Mindenfajta tudomány vagy ismeret, amit gyerekkorunktól kezdve magunkba szívunk általában arra szólít fel bennünket, hogy ezeket a javakat, az anyagi boldogsághoz szükséges kellékeket beszerezzük. Magyarul, életünket ezek szolgálatába állítsuk. Tehát a történetben a félisten, Indra tulajdonképpen az anyagi életet testesíti meg. Persze ennek többféle magyarázata is van, hiszen tudjuk, a különféle bolygók a különféle félistenekkel állnak kapcsolatban: Csandra félisten a Holddal, Szúrja a Nappal, és így tovább. Bizonyos szempontból tehát úgy is lehet értelmezni ezt a történetet, mint az emberek reményét a csillagokban, a sorsban, az asztrológiában és egyéb ilyen anyagi tudományokban. Sokszor az emberek tévesen azt hiszik, hogy a sors büntet, vagy pedig megjutalmaz, s hogy mikor melyiket kapjuk, az a szerencsénktől függ. Ha szerencsések vagyunk, akkor jutalomban van részünk, ha balszerencsések, akkor pedig megbüntet bennünket az igazságtalan, a kiismerhetetlen sors.

Azzal nagyon kevesen vagyunk tisztában, hogy a sors maga nem büntet és nem is jutalmaz, hanem mi magunk vagyunk azok, akik jutalmazzuk, vagy büntetjük önmagunkat. Ha ráébredünk erre az örökérvényű igazságra, akkor leszünk képesek megfelelő, helyes irányba terelni saját életünket. Egy olyan irányba, amelyet járva nem fogunk panaszkodni: „vajon miért volt velem ilyen igazságtalan a sors, vajon miért szenvedek? Vajon miért kell ennyi és annyi nehézségen átmennem, miért kell ennyi könnyet hullatnom, miért kell ennyi kínt és keservet megélnem?” Ha megfelelő irányba tereljük az életünket, akkor nem lesz ilyen érzésünk, nem lesz ilyen tapasztalásunk, hanem ehelyett valóban a lelki nyugalmat, harmóniát, s a lelki élet egyéb örömeit fogjuk élvezni.

Ennek a történetnek tehát röviden összefoglalva a lényege az, hogy ne a világi tudományokba, ne a vakszerencsébe, ne az anyagi jólétbe vessük a hitünket, hanem abba a transzcendens személybe, aki mindenek fölött áll, mégis minden Őtőle származik, beleértve a különféle lelki és anyagi energiákat. Ő mindennek az eredete. Nekünk, lelkeknek pedig az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő kapcsolatot Istennel, s ha ez megvan, akkor az egész világmindenséghez - beleértve az anyagi világot is - harmonikus módon fogunk viszonyulni.

Ezért ebben a történetben sokkal több van, mint amit talán az első hallásra megjegyeztünk. Nagyon érdemes elgondolkodni a tanításán, konklúzióján: mi az, amit végül is kimond, mi az az összegzés, amivel megáld bennünket. Ha ezen elgondolkodunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy olyan újabb kincshez jutunk, amely nemcsak hogy felnyitja lelki szemeinket, hanem be fogja ragyogni egész életünket, utat mutatva Istenhez - Krsnához -, hogy ily módon válhasson életünk tökéletessé.

Szvámí B. A. Nárájan

 

 
Jelentések | Beszámolók | Tanítások | Lap tetejére