A
Góvardan-ünnep nagyon tanulságos mindannyiunk számára. Egy nagyon
színes és szívünkig hatoló, de végtelenül egyszerű szavakkal
leírt történetben a legteljesebb igazság fogalmazódik meg. E
történetből tulajdonképpen azt tanulhatjuk meg, hogy ebben a
világban sehol másutt nem érdemes védelmet keresni, egyedül csak
Istennél. Nyilvánvaló, hogy ez a tanulság mindannyiunk számára
fontos, hiszen nekünk, a mi lelki hasznunkra íródott, és a mi
javunkra ismétlik meg évről-évre most már nemcsak Indiában, hanem
világszerte különféle előadások, felolvasások, szavalások keretében.
Ez
a Góvardan-történet az ember hibáit illusztrálja. Ezt az embert,
aki gyarló volta miatt hajlamos a tévedésre, a történetben Indrának
hívják, de valójában mindannyiunk megszemélyesítője. Indra azt
hitte, hogy ő mindennek az ura, körülötte forog a világ, s hogy
az ő dicsőítése a legfontosabb - hiszen ezt várta el az emberektől,
mondhatni ez éltette -, szerette volna, ha minél több ember dicsőíti
őt, imájukba őt foglalják, hozzá fohászkodnak. Ez a fajta betegség
támadott meg mindannyiunkat. Ettől a kórságtól szenvedünk mindannyian
e világban. A magunk érdekei, önző érdekei köré formáljuk a világot.
Szeretnénk mindent úgy látni, hogy az a mi érdekeinket szolgálja.
Eszerint csoportosítunk, eszerint ítélünk, vagy jutalmazunk:
szolgálja-e érdekeinket, vagy sem? S miként Indra az ilyen téves
elképzeléseknek - egójának - a rabja volt és ettől szenvedett,
hasonlóan szenvedünk mi is ugyanettől ebben a világban. Nemcsak
ebben az életben, de sok-sok előző életünkben is ettől szenvedtünk,
és mindaddig így is lesz, amíg ezt valljuk.
Boldogságunk csak akkor válik valósággá, hogyha megszabadulunk
ettől az önző világszemlélettől, felismerjük mindennek az eredetét
- magát Istent -, s neki szolgálunk hálával és szeretettel. Mint
ahogyan Indra is felismerte a tévedését és rájött arra, hogy ki
is tulajdonképpen Krsna, hasonlóan miránk is ez a feladat vár ebben
az emberi életben: felismerni Istent, megvalósítani Istent, illetve
tudatossá válni Őróla. Indra Krsnát kisfiúnak nézte. Természetesen
ez a tévedés nem mindenkire vonatkozik, de mint tévedés mindenkire
érvényes - hiszen így vagy úgy, de valami másnak látjuk Istent,
mint ami, vagy aki Ő valójában. Valaki csak egy elvont gondolatnak
tartja őt, mások az emberi fantázia szülöttjének, megint mások
egy filozófiai princípiumnak, elvnek - sokféle téves elképzelés
létezik Istenről.
Vannak, akik személytelennek, egy mindent átható személytelen
energiának vélik őt csupán és tagadják egyéni létét. Tehát valamilyen
módon, valamilyen formában mindannyian tévesen látjuk őt, nem az
ő valójában, mint ahogy Indra sem értette meg, hogy ki is Ő. Látni
ugyan látta, de mégsem hatolt a tudatáig, hogy ki is Krsna valójában.
Hasonlóan, mi is minden nap láthatjuk Istent, ha nem is közvetlenül,
de közvetve: az Ő teremtésében, a világban; mégis sokszor megkérdezzük,
vajon létezik-e Isten, vagy ha igen, hol van? Ám könnyű mindenhol
látni Őt, ha az ember nem az egoista, önző világnézet rabja. Ellenkező
esetben viszont bármilyen közel is van hozzánk sok olyan dolog,
ami Istenre emlékeztet, mégsem látjuk Őt - mint ahogy Indra előtt
sem volt világos, ki az a Krsna, habár ott állt az Úr előtt.
Egyedül
akkor fedezte fel Krsnát, amikor szívében nagy változás következett
be - amikor rádöbbent arra, hogy helytelenül várja az emberek
tiszteletét, imádatát, s hogy nem ő a világ közepe, hanem csak
szerves, parányi része a mindenségnek, mikor szívében alázatossá
vált, s feltámadt lelki karaktere, tulajdonsága. Ez a lelki tulajdonság,
illetve a lélek igazi valója az, hogy természetes, pozitív módon
viszonyul Istenhez. Megérti saját helyzetét, hogy ő parányi része
az egésznek, ugyanakkor elismeri Isten nagyságát, s nemcsak elismeri,
de boldogan dicsőíti is Őt. Tehát mihelyt ez az igazi, lelki
természet kerekedett felül Indrában, abban a pillanatban másként
látta Krsnát. Felfedezte nemcsak azt, hogy létezik Isten, hanem
azt, hogy eddig nem látta őt, illetve az Ő szerepét, Isten szerepét
próbálta utánozni.
Ezt a nagyon
tanulságos történetet sokféleképpen illusztrálták már a világban.
A Bibliában is megtalálhatjuk az ezzel párhuzamos
történetet, de akár Madách Az ember tragédiájában, vagy Milton
Elveszett paradicsom című művében is: hogy miért kerül a lélek
ebbe a világba és miért szenved? Valamiféleképpen mindegyik történet
erről számol be: Isten pozícióját próbáljuk eljátszani, vagy magunkra
erőltetni. Ez a helytelen felfogás okozza aztán különféle szenvedéseinket,
gondjainkat, bajainkat. Természetesen ez nem minden esetben kristályosodik
ki bennünk ennyire pontosan: „márpedig én Isten akarok lenni” -
nem erről van szó. Lehet, hogy valaki nem is gondol erre. De az
a mentalitás, ahogy elvárja embertársai szolgálatát, imádatát,
illetve, hogy a saját érdekei szerint próbálja formálni a világot
- ez a mentalitás azt sejteti, hogy igenis, valamilyen úton-módon,
közvetlenül, vagy közvetve, de mégis Isten szerepében tetszeleg.
Krsna tanítása
ebben az elbeszélésben nagyon lényegbevágó. Azt mondja: „Nanda
Mahárádzs, vrindávani lakosok! Szakítsatok a hagyományokkal és
ne áldozzatok a félisteneknek!” Tudjuk, majdnem minden vallásnak
van egy sajátságos világi arculata is. Krsna a legmagasabb sík
felé tereli figyelmünket: ne a vallás világi oldalát kövessük,
a különféle rituációkat, melyek ugyan egy bizonyos síkon, bizonyos
fajta embereknek persze helyénvalóak. De hogyha szeretnénk elérni
a legmagasztosabb lelki eszményt, akkor ne törődjünk az olyan
világi vallásossággal, mint a félistenek imádata s egyebek, hanem
magát a mindenség eredetét, a makulátlan, transzcendentális Istent
imádjuk. Indra ebben az esetben a félisteneket képviseli. A félisteneket
pedig a Gíta tanítása szerint tudvalevőleg azért imádják az emberek,
mert különféle anyagi javakra vágynak.
Vágynak sok-sok pénzre, vágynak hatalomra, vágynak sikerre, elismerésre,
presztízsre, karrierre - egyszóval mindenre, amit az ember az anyagi
világban jónak, élvezhetőnek tart. Mindenfajta tudomány vagy ismeret,
amit gyerekkorunktól kezdve magunkba szívunk általában arra szólít
fel bennünket, hogy ezeket a javakat, az anyagi boldogsághoz szükséges
kellékeket beszerezzük. Magyarul, életünket ezek szolgálatába állítsuk.
Tehát a történetben a félisten, Indra tulajdonképpen az anyagi
életet testesíti meg. Persze ennek többféle magyarázata is van,
hiszen tudjuk, a különféle bolygók a különféle félistenekkel állnak
kapcsolatban: Csandra félisten a Holddal, Szúrja a Nappal, és így
tovább. Bizonyos szempontból tehát úgy is lehet értelmezni ezt
a történetet, mint az emberek reményét a csillagokban, a sorsban,
az asztrológiában és egyéb ilyen anyagi tudományokban. Sokszor
az emberek tévesen azt hiszik, hogy a sors büntet, vagy pedig megjutalmaz,
s hogy mikor melyiket kapjuk, az a szerencsénktől függ. Ha szerencsések
vagyunk, akkor jutalomban van részünk, ha balszerencsések, akkor
pedig megbüntet bennünket az igazságtalan, a kiismerhetetlen sors.
Azzal nagyon
kevesen vagyunk tisztában, hogy a sors maga nem büntet és nem
is jutalmaz, hanem mi magunk vagyunk azok, akik jutalmazzuk,
vagy büntetjük önmagunkat. Ha ráébredünk erre az örökérvényű igazságra, akkor leszünk képesek megfelelő, helyes irányba terelni
saját életünket. Egy olyan irányba, amelyet járva nem fogunk
panaszkodni: „vajon miért volt velem ilyen igazságtalan a sors,
vajon miért szenvedek? Vajon miért kell ennyi és annyi nehézségen
átmennem, miért kell ennyi könnyet hullatnom, miért kell ennyi
kínt és keservet megélnem?” Ha megfelelő irányba tereljük az
életünket, akkor nem lesz ilyen érzésünk, nem lesz ilyen tapasztalásunk,
hanem ehelyett valóban a lelki nyugalmat, harmóniát, s a lelki
élet egyéb örömeit fogjuk élvezni.
Ennek a történetnek
tehát röviden összefoglalva a lényege az, hogy ne a világi tudományokba,
ne a vakszerencsébe, ne az anyagi jólétbe vessük a hitünket,
hanem abba a transzcendens személybe, aki mindenek fölött áll,
mégis minden Őtőle származik, beleértve a különféle lelki és
anyagi energiákat. Ő mindennek az eredete. Nekünk, lelkeknek
pedig az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő kapcsolatot
Istennel, s ha ez megvan, akkor az egész világmindenséghez
-
beleértve az anyagi világot is - harmonikus módon fogunk viszonyulni.
Ezért ebben
a történetben sokkal több van, mint amit talán az első hallásra
megjegyeztünk. Nagyon érdemes elgondolkodni a tanításán, konklúzióján:
mi az, amit végül is kimond, mi az az összegzés, amivel megáld
bennünket. Ha ezen elgondolkodunk, akkor biztosak lehetünk benne,
hogy egy olyan újabb kincshez jutunk, amely nemcsak hogy felnyitja
lelki szemeinket, hanem be fogja ragyogni egész életünket, utat
mutatva Istenhez - Krsnához -, hogy ily módon válhasson életünk
tökéletessé.
Szvámí
B. A. Nárájan
