Gaurákisóra
Dász Bábádzsí kereskedő családban született egy Bagdzsan nevezetű kis
faluban, a Padma-folyó partján, a mai Bangladés területén. Mikor még
a házasok életét élte, Vamsi dásznak nevezték. s így követte a szent
iratok szabályait. Megélhetését tisztes foglalkozása biztosította, gabonakereskedő
volt. Felesége azonban elhalálozott, ő pedig ezzel be is fejezte családos
életét. A szent Vrindávanba vonult vissza, ahol Dzsagannáth dász egyik
tanítványától, Bhágavata dász Bábádzsítól kapta meg a bábádzsik szerény
gyolcsruháját. Vradzsa-mandala 168 mérföldes körzetében élt, a fák alatt
lakott, így gyakorolta nagy lemondásban imádatát.
Majd harminc esztendeig élt így Vradzsa-Vrndávanban, amikor tudomására jutott,
hogy Bhaktivinód Thakurnak sikerült azonosítania Navadvíp vidékén azt a helyet,
ahol Csaitanja Maháprabhu e világra jött. Navadvíppal átellenben. a Gangesz túlpartján,
Majapurban van a Jógapíth, ahová Gaurakisóra Dász Bábádzsi is boldogan ellátogatott.
Bhaktivinód Thákur 1897-ben gódrumdvípi házában építtetett egy kerti pavilont,
ahol a Bhágavata-puránából tartott felolvasásokat. Alkalmanként nagy örömmel
vett részt e találkozókon a nagy tiszteletnek örvendő szent, Gaurakisóra Dász
Bábádzsí is. Itt a kertben jutott neki is egy kisebb kunyhó, ahol a következő
esztendő telén a leendő Bhaktisziddhánta Szaraszvatí, Bimal praszád először találkozott
mesterével. Nyomban mély vonzalom támadt benne a szent lótuszvirág lábai Iránt,
s atyja engedelmével felavatásért folyamodott hozzá. Ez a mozzanat Naróttam dász
Thákur és Lókanáth Gószvámí találkozására emlékeztet, ugyanis Lókanáth személyiségéhez
hasonlóan Gaurakisóra Dász is viviktánandí volt, jobban vonzódott a magányos,
meditatív élethez, nem akart tanítványokkal foglalkozni. Mikor Bimal Praszád
mégis beavatásért fordult hozzá, megfontoltan csak azt válaszolta:
- Maháprabhu elé visszük kérésedet, s majd meglátjuk, miként vélekedik. Ha Ő
beleegyezik, minden rendben lesz!
Másnap Bimal Praszád várakozással fordult gurujához:
- Nos, megkérdezted? Mi volt Maháprabhu válasza?
- Elfelejtettem megkérdezni -mondta a szent.
Harmadnap is elhangzott a reményteljes kérdés, de Gaurakisóra Dász csak annyit
mondott:
- Megkérdeztem, de felelet nem jött.
A fiatalember bánatos szívvel kelt fel helyéről, s így szólt:
- Jómagad, Maháprabhuval egyetemben a csábítók gyöngyét, Krsnát imádjátok, miért
Is volnátok hát kegyesek hozzám, aki a moralitás híve vagyok? Eszményi tanítóként
hódolva kedvteléseinek Maháprabhu a csábítók legcsábosabbjának, Krsnának az imádatát
oktatta, miért válaszolt volna kérdésedre, hogy nekem is megadd-e a kegyet? De
ha nincs kegy, akkor csak zokogok s zokogok, s nem élhetek tovább (karuná ná
hailé, kándijá kándijá, prána ná rákhiba ára)! Ha nem nyerhetem el kegyedet,
akkor számomra nincs tovább értelme az életnek!
Bimal Praszád bánatában sírva fakadt, mert nem nyerhette el a kegyet. Gaurakisóra
Dász Bábádzsít meghatották az ifjú eltökéltségéről tanúskodó könnyei és szavai,
s nyomban elküldte, vegyen tisztító fürdőt a Szaraszvatí-Gangesz vizében, majd
jöjjön vissza. Szíddhánta Szaraszvatí 1900 mágha hónapjában. (január-február)
lett Gaurakísóra Dász Bábádzsí egyetlen tanítványa.
Gaurakisóra Dász Bábádzsí jelleméhez képmutatás közel soha nem férkőzött. Az
érzékek valódi uraként folyton Krsnát imádta, szolgálta. Úgy mondják, méltó társa
volt a végtelenül lemondott életet folytató hajdani Rúpa és Raghunáth Gószvámíknak.
Távol állt tőle az imitálók álszent víselkedése, pedig sokan csak névleg voltak
lemondottak, s bár egy puszta gyolcson kívűl mást nem viseltek, mégis erkölcstelen
életet folytattak. Az ő lemondásuk a majmokéhoz hasonlítható, akik ugyan csak
gyümölcsöt és gyökereket fogyasztanak, fáról-fára, erdőről-erdőre vándorolnak,
de természetüknél fogva igen erőszakosak és kicsapongók.
Gaurakisóra Dász Bábádzsí általában csak egy gyolcskendőt viselt, éppen ezért
volt meglepő, amikor egy nap díszes szegélyű dhótíban, pompás átalvetővel a vállán
jelent meg Gódruma szigetén. Bhaktívinód igencsak elcsodálkozott, mikor a nincstelen
szentek legkiválóbbját ilyen előkelő ruhában pillantotta meg.
Megnyugtatására Gaurakisóra Dász így szólt:
- Ezerszer jobb az előkelők ruháját viselni, mint gyolcs ágyékkötőt húzni, s
aztán titkos életet folytatni, mint ezek a "majmok"!
Egy másik alkalommal a kaszimbazari maharadzsa emberei jelentek meg nála. Szerették
volna meghívni s magukkal vinni a Bábádzsít egy ünnepségre. Gyaloghintón vitték
volna a közeli városig, onnan pedig első osztályú vonattal tovább, de Gaurakisóra
Dász Bábádzsí sehogyan sem állt kötélnek.
- Ha elmegyek abba a palotába - mondta -, még megirigyelném vendéglátóm gazdagságát.
Talán meg is romlana emiatt a kapcsolatunk. Inkább hagyja vagyonát s hivatalát
a rokonaira, s ő látogasson meg engem! Csináltatok néki Is egy olyan hajóponyvát,
mint az enyém, az lesz a lakásunk, s majd úgy imádjuk az Úr Harit!
Gaurakisóra Dász Bábádzsí nemcsak ennek a meghívásnak állt ellen. Az említett
maharadzsa mellett több más tehetős személy is szeretett volna házat építeni
neki Navadvípban, de ő más helyeket választott lakásául. A világias gondolkodású
emberek társaságánál még egy latrina is kellemesebb hely volt számára, ezért
jó fél esztendeig az egyik navadvípi illemhelyen tanyázott. Máskülönben a Gangesz
partján, egy felfordított hajó alatt lakott, távol mindenkitől, s mivel nem szerette,
ha az emberek háborgatják, a környéket teleszórta halcsontokkal, mintha maga
is fogyasztana halat, remélve, hogy emiatt végképp elkerülik tanyáját.
Talán nincsenek szakadt ruhák az út mentén? A kegyes fák már nem adnának
alamizsnát? Kiszáradtak volna mind a folyók? Bezárultak a barlangok? Vagy
tán Isten nem gondoskodna meghódolt bhaktáiról? Miért kellene akkor egy
bölcsnek a vagyontól mámoros materialistáknál hízelegnie? (Bhág.2.2.5.)
Gaurakisóra
Dász Bábádzsí életével példázta a Bhágavata fenti versét. Sohasem
fogadott el adományt anyagias embertől, s ruháit az út mentén,
vagy hullaégető helyek környékén szedte össze. A rongyokat alaposan
átmosta a Gangesz vizében, úgy öltötte magára. Legtöbbször persze
ágyékkötőjén kívül mást nem is viselt, sőt elragadtatásában gyakran
még ezt is feledte. Főzni a szemétre hajított agyagedényekben szokott
volt, amiket előbb a Gangesz vizében kimosott, majd úgy használta.
Máskor házról-házra járva koldulta ételét, vagy egyszerűen a Gangesz
iszapjával csillapította éhségét.
Egyszer egy hivatásos Bhágavata-mondó érkezett Navadvípba, aki nagy tudósnak
adta ki magát, hogy megélhetését fedezendő adományokat gyűjtsön. Gaurakisóra
Dász Bábádzsi természetesen keresztüllátott rajta és szóba sem akart állni
vele. Ám a Bhágavata-mondó nagyon ragaszkodott hozzá, hogy az ünnepi felolvasáson
őt Is ott lássa.
- Milyen megtiszteltetés lenne, ha egy ilyen nagyszerű vaisnava is ott volna
az előadásomon, mint jómagad! Én mindenről gondoskodom. már az egész város
tud az eseményről, a meghívókat már szétosztották, nagy tömeg lesz! S neked
még a kunyhódat sem kell elhagynod, mert a bhadzsana-kutirod mellett tartjuk
majd a felolvasást!
A jeles napon az emberek aztán összegyűltek és elhangzott az előadás, de Gaurakisóra
Dász Bábádzsí rezzenéstelenül ült kunyhójában. Az előadó begyűjtötte az adományokat,
mindenki elégedett volt. Mikor elült a mozgás, Gaurakisóra Dász Bábádzsí odasétált.
Már csak egy szolga rendezkedett, akihez odaszólt:
- Azonnal tisztogasd meg ezt a területet!
- Már megtettem, mindent felsöpörtem! - válaszolt a szolga.
- Nem, nem, alaposan, Gangesz-vízzel és tehéntrágyával kell itt föltakarítani!
Legyen e hely makulátlanul tiszta!
- De hisz én már összetakarítottam, mi több, a csodás Bhágavatát olvasták itt,
ahol pedig a Bhágavata verseit recitálják, az a hely szentté válik, teljességgel
megtisztul! Miért mondod hát, hogy takarítsak föl?
- Te a Bhágavatát hallottad? -kérdezte Gaurakisóra. - Mert én csak azt hallottam:
pénz, pénz, pénz ...
Egy viharos éjjel Bhaktívinódék ajtaján zörgettek. Kint csattogtak a villámok,
zúgott a vihar, a szél tépázta a fákat. Ki lehet ilyenkor? Lámpással a kezében
Bhaktivinód ajtót nyitott. Az esőtől csapzottan ott állt Gaurakisóra Dász Bábádzsí,
aki a viharban kelt át a félelmetesen hullámzó Gangeszen.
- Mivel szolgálhatlak? -kérdezte Bhaktivínód.
- Van krumpli a háznál? - kérdezett Gaurakisóra is. Egyebet
sem szólt, csak várt. Bhaktivinód felforgatta a házat s talált egy szem krumplit.
- Itt, van, ez az utolsó szem! Gaurakisóra Dász Bábádzsí szó nélkül átvette
a krumplit, majd megfordult s kisétált a viharba. Bhaktivinód gondolkodóba
esett. "Vajon miért kellett neki ez a krumpli? Hogyhogy átkelt a viharban
a Gangeszen, s éjnek évadján krumplit kért? Bizonyára anyagi ragaszkodás fűzött
ehhez az utolsó szem krumplihoz, milyen áldásos, hogy megfosztott tőle!"
Egyszer megkérdezték Gaurakisóra Dász Bábádzsít, mi a tökéletesség útja?
- Istent nem a képzelet tárja föl az ember előtt. Krsna nevét zengve az Úr
valódi formája magukból a szent nevekből válik nyilvánvalóvá. Ugyanakkor a
bhakta Is felismeri igazi természetét, így bontakozik ki szeretetteljes szolgálata
is.
Tanításainak lényege a Szent Név oltalmára hívja fel a figyelmet. Krsna szent
neve az egyedüli menedék. Mesterkélt módon nem helyes a lelki kedvteléseket
fölidézni. Ám a szent neveket állandóan zengve megtisztul a szív, s e megtisztult
szívben a szent név áldó hatására megnyilvánul Krsna formája, tulajdonságaival
és kedvteléseivel együtt. Mi több a lélek is fölismeri saját viszonyát, ami
az örök isteni szolgálathoz fűzi, annak tizenegy elemével (megnevezés, alak,
ruházat stb.) egyetemben.
Más alkalommal egy házas bhakta esetéről beszélt. Nemrégiben kötött házasságot
egy ifjú ember, akinek egyesek sok nehézséget jósoltak, Gaurakisóra Dász Bábádzsí
viszont boldog volt:
- Milyen kitűnő dolog, hogy megházasodtál! Most már minden nap főzhetsz az
Úrnak, fölajánlhatod az ételt, s elláthatod feleségedet is! Jól tudván, hogy
ő milyen jó vaisnava, elfogyaszthatod ételmaradékát, s így ahelyett, hogy az
élvezet tárgyát látnád benne, inkább a szolgálatot érdemlő gurut fedezheted
föl majd személyében. Nagy hasznodra válik, ha ezt így gyakorlod! A világon
minden Krsna örömére való: a pénz, az ékszerek, a nők s a férfiak is. Így hát
használj mindent Krsna szolgálatára, s feleségedet ne a saját cselédednek tekintsd,
hanem lásd benne Krsna szolgálóját!
Egy nap boldogan így szólt;
- Holnap lesz Szanátan Gószvámi eltávozásának évfordulója. Nagy ünnepséget
rendezünk, hogy méltóképp megemlékezzünk róla!
- És honnan vesszük a szükséges kellékeket? - kérdezte valaki a körötte lévők
közül.
- Ne szólj senkinek, nem hívunk vendégeket! Naponta egyszer ugyan szoktunk
enni, de holnap Inkább koplalunk s egész nap zengjük majd a szent neveket.
Ez lesz a mi nagy ünnepünk!
Gaurakisóra Dász Bábádzsí az utcán járva is fennhangon zengte a mahámantrát.
Könnyei a mellkasát áztatták, s a legtöbb esetben tudomást sem vett a külvilágról.
Aztán beköszöntött a búcsúzás napja. 1915. november 19-én Gaurakisóra Dász
Bábádzsí elköltözött az árnyékvilágból Utthána ekadasí napján csatlakozott
az Úr örök kedvteléseihez. Navadvipban nem tudták, mitévők legyenek. Sokan
szerettek volna jogot formálni a végtisztesség és a síremlék (szamádhi) megadására,
gondolván, ez a jövőben nemcsak erkölcsi, hanem anyagi haszonnal is járhat.
Hosszas vita után kijelentették, hogy Bhaktisziddhánta Szaraszvatí nem építheti
meg a szamádhi-templomot, mert ő nem szannjászí, s így nem jogosult erre a
megtiszteltetésre, lévén, hogy guruja egy otthonáról lemondott bábádzsí volt.
- Én vagyok az egyetlen tanítványa - csattant fel Bhaktísziddhánta Szaraszvatí
mennydörgő hangja -, s bár nem vagyok szannjászí, mégis lemondásban élek, de
ha a jelenlévők közül valaki valóban makulátlan jellemű, az nyugodtan megépítheti
a szamádhit, ez ellen nincs kifogásom. Nos, aki az utolsó egy esztendőben,
vagy félévben, az utóbbi három hónapban, vagy legalább az utolsó három nap
nem került intim kapcsolatba nőkkel, nyugodtan megérintheti gurum testét, mások
ne próbálkozzanak vele!
Lassan mindenki eloldalgott, így Bhaktiszidhhánta Szaraszvatí és társai gondoskodtak
a holttestről.
- Mikor még jelen volt testében azt mondta, hogy tetemét majd húzzák végig
Navadvíp utcáin, hogy a szent hely porában fürödhessen! Ugye, követitek utasítását?
- Habár ostoba és tapasztalatlan sértegetők vagyunk csupán, nem fogjuk félreérteni
gurudévánk alázattól áthatott szavait, melyekkel csak a világiak büszkeségét
akarta megtörni, hiszen maga Krsna is boldogan emelné vállára gurudévám testét
- válaszolt ellenvetést nem ismerő hangon Bhaktisziddhánta Szaraszvatí.
Gaurakisóra Dász Bábádzsí szamádhi-temploma Májápurban, a Srí Csaitanja Mathban
épült föl. Kivételes személyiségét tükrözi az a nevezetes tény is, hogy írástudatian
volt, mégis mindenki megbecsülésének örvendett, sőt a fényes egyetemi és tisztviselői
karrier előtt álló Bhaktisziddhánta őbenne fedezte fel a követendő gurut. Jellemét
és mélységes istentudatát talán a kisgyerekekkel kapcsolatos esete példázza
legjobban. Egyszer magányosan ballagott hazafelé, amikor néhány fiú követni
kezdte. és kaviccsal meg mindenféle hulladékkal dobálta. Ő csak megjegyezte:
- Milyen kegyetlen vagy velem, Krsna! E kis csibészek pártját fogod, bántasz
engem, de majd megtanítalak! Megállj csak, ismerem jól a gyönge oldaladat,
majd bepanaszollak Jasódá anyánál! Ő majd ellátja a bajodat!
Így szemlélte ő a világot, s mindent, mindent harmonikusnak látott.
|