English version English version Nandafalva 30 éves
 
         
 

Keresés a honlapon

Oldal térkép

 

Odisszi tánc-alkotó-életmódtábor gyerekeknek
Nandafalva -
július 5. kedd este - 10. vasárnap du

 

A tavalyi nagy sikerű indiai tánctábor után idén gyerekeknek is megrendezzük kézműves foglalkozással, sok játékkal egybekötött bentlakásos táborunkat.

Az ötnapos gyerektábor vezérfonala az indiai odisszi tánc, mint mozgáskultúra. A játékos, képességfejlesztő táncoktatás mellett, életmódbeli, kulturális, kézműves és ismeretterjesztő foglalkozásokkal segítjük a résztvevőben a környezettudatos szemlélet fejlődését.

6-12 éves gyerekeket várunk, akik szeretnek mozogni, alkotni és szívesen tennék ezt indiai kulturális környezetben.

Öt nap alatt játszva tanulunk olyan egyszerű gyakorlatokon keresztül, amelyek az indiai nevelésben, már évezredek óta jól beváltak. Az indiai tánc gyakorlatai fejlesztik a ritmusérzéket, mozgáskultúrát, a mudrák, a kézügyességet. Az izolált mozgás megtanít a koncentrációra, és fegyelemre, míg a jóga segítségével megtanulunk lazítani, kikapcsolni is.

A gyerekek napi programja reggelitől vacsoráig tart, mely az indiai kultúra köré csoportosított foglalkozásokból áll:

  • indiai klasszikus tánc alapjai
  • esztétikus testképzés
  • indiai ritmusgyakorlatok
  • kéz és szemgyakorlatok (mudrák)
  • reggeli közös éneklés
  • tenyérfestés hennával
  • kreatív kézműves foglalkozások, rajzolás, festés, hajtogatás...
  • indiai történetek olvasása és feldolgozása
  • jóga
  • relaxáció
  • sok játék


Oktatók: Túri Virág Réka moderntánc pedagógus és Zadravecz Ildikó biológia földrajz tanár

A helyszín, szállás: Nandafalva hindu templom vendégháza adja a szállást. A foglalkozások szabad levegőn, időjárás függvényében zárt térben zajlanak.

A tábor díja: 25 ezer forint. Ez magában foglalja a napi háromszori ízletes vegetáriánus étezést, a szállást és az oktatási költséget.

A tábor ideje: 2011. július 6 - 10. (érkezés július 5-én)
Jelentkezési határidő: június 24.
Előleg: 10 ezer Ft

Ha jelentkezni szeretnél, vagy bármilyen kérdésed van, akkor ide írhatsz:

turivirag@gmail.com
Mobil: 30/565-3316


Látogasd meg az oktató oldalát: www.parvati.hu


Várunk szeretettel!

 

Hétvégi képzések Nandafalván

Az oktatókról
Jógahétvégék | Elvonulások
Indiai klasszikus táncok
| Életmódváltó hétvége

Jógahétvégék, elvonulások, indiai klasszikus táncok oktatása a Szeged környéki tanyavilágban, autentikus környezetben, autentikus oktatókkal. Tavasztól őszig - természetesen a természetben.

 

 
Programok | Lap tetejére